Ha egyszer majd másképp,
Akkor talán még
Én sem félek majd
A jövőtől nélküled.

És egyszer majd magamban
Maradtan is szabadon
Megtalálom fényességes
Erejét Isten kegyelmének.

Mikor majd minden tét
Egy távoli ködbe vész,
S a holnap nem lesz egyéb
Mint egy lehetőség,

Akkor talán megérthetem,
Minden falat én építettem
És minden csoda csírája is
Itt van kezdetektől a szívemben.

Nélküled nincs helyem
e teremtett világon.
Nélküled az utam
kóvályogva járom.
Találkozhatsz néha
a másik feleddel,
ezt a kincset óvni
féltőn ne feledd el!
Mert egyik kezével
neked nyújtja Isten,
de másikkal elveszi
ha nem teszel fel mindent
arra a lapra, melyet
Sorsod osztott,
ha ostobán hiszed
hogy vár valahol még jobb.
A boldogságnak sokszor
fájdalom az ára,
ettől lesz a Kincsed
a szívednek oly drága.
Figyelj, mert ha eljön
ez a csoda egyszer,
megtelik életed
fénnyel! S keresztekkel...

Függöny mögött

A függöny mögül nézlek. Ahogyan a pohárért nyúlsz, bort töltesz, átnyújtod. Otthonosság van minden mozdulatban. A legkisebb átöleli a derekadat, szinte öntudatlan az érintés, már fut is tovább. A tévében a híradó hangjai, a Nő rád néz, tétova a gesztus, félszeg a pillantás,  tán egy simogatás fulladt ki a levegőben. Egy lemondó legyintéssel fejezi be a mozdulatot, nem rosszallóan, talán csak saját hirtelen jött bátorságától megrémülve.
Az otthonod. És én, mint egy tolvaj, a sötét ablak mögött figyellek. Egy macska tűnik elő a semmiből, lábamhoz ér, de megy is tovább. A saroktól még visszanéz, megrovó pillantással figyelmeztet, tolvajoknak itt semmi keresni valójuk. Nem lopunk, sem érzelmeket, sem szem elől elrejtett, meghitt mozdulatokat.
És én, a szerelemkoldus utána indulok. Megyek haza...
A tegnapi napra gondolok. Amikor függöny mögül néztelek. Akkor én voltam bent, s te kint. Már csak a hátadat láttam, ahogy a kocsid ajtajához léptél. Nyakad finom bőrén még ott volt a búcsúcsók párája, karodban az utolsó ölelés emléke. A felszakadó sóhaj párát hint az ablaküvegre.
Az otthonom. És én, mint egy tolvaj, a sötét ablak mögött figyellek. Elmentél haza...

Hiányod felszántja lelkem
Kopár, teremni képtelen földjét.
S a szántás barázdáiban
Egyszer csak új élet fakad...

Szer-elemből  Fél-elembe

Megszerezni. Összetörni.

Szilánkokból újrarakni.

Összetörve is szeretni.

Újra félni. Nem remélni.

Hittel, szívvel újraélni.

Lelkesülni. Álmodozni.

Elengedni. Áldást kérni.

Az oltáron feláldozni.

És amíg élsz, emlékezni…