Csendben feküdt, az éj alatt.
Érezte, nem jön többé napra nap,
mert elment az "egyszervolt".
Bénult szíve az érfalat
feszítette, s ha nem marad
holnapra más, csak húscafat
Hát az sem lenne már áldozat.
Hisz' mit tehet, aki hátrahagy
Életeket és sorsokat,
Hogy ne lássa azt, mi legfontosabb:
Az egót feltörő vágyakat.
Hol páncélját vesztett lovag
Reszket, mert látja, a szárnyakat
Szegő indulat újra és újra
Alulmarad. Azt hitte, hogy ha mást mutat,
Mint mit szíve súg, s jól halad
Az ész által jelölt pontokat
Valóra váltó sors alatt,
Nem kell majd látni, hogy Istene
Szíve igazát meglelni küldte őt ide.
S most elveszett, mert gyáva volt,
Hamis vágyaknak udvarolt,
Az igazat meg leláncolta. S hitte
Hogy a csalást csak ő érezte,
És élete ettől majd gondtalan,
Bár hideg fényű. De számtalan
Angyal várt arra, hogy egy napon
A Lélek valódi fénye felragyog.
És teremt egy jobb s szebb holnapot!