Só. Víz. Levegő.

Boldog fájdalom.

Én. Te. Nevető

árnyak arcodon.

Hullámok tengerén

Szárnyra kap szívem.

Jártam már itt párszor.

Itt voltál velem?

Nevettünk már együtt

a Föld e szegletén?

Vagy sírás volt a részünk,

fájdalmas remény?

Ki mondja meg, az élet

miért vetett oda?

Honnan jött a nagy vágy?

Vagy álmok ostoba

játéka voltam? S téged ott

a talján sziklák tövén

a véletlen hozott?

Megtörténhet minden.

Csak ez visszhangozott

a sziklák közt és bennem.

És nem volt senki ott.

Csak én és te, s a víz, 

mely titkot suttogott!

Szögesdrót van a szívekben is.
Nem lépünk már át határokat.
Kerítéssel védjük ott is
Kőbe dermedt magányunkat.

Átjutni ezen meg ne próbálj!
Kitoloncolás a vége úgy is.
Azt hittük, hogy védelem lesz,
Leharcolt lelkünknek örök bázis.

A kerítés mögül figyellek.
Te a saját rácsod mögött.
Vasrács szövete el nem mállik,
Magányom lett a te börtönöd.

Átjuthatnék? Átjuthatnál?
Lesz még páneurópai piknik?
Egyszer, talán, ha megmozdulnál...
Lebonthatnánk a falaink mind.

Csendben feküdt, az éj alatt.
Érezte, nem jön többé napra nap,
mert elment az "egyszervolt".
Bénult szíve az érfalat
feszítette, s ha nem marad
holnapra más, csak húscafat
Hát az sem lenne már áldozat.
Hisz' mit tehet, aki hátrahagy
Életeket és sorsokat,
Hogy ne lássa azt, mi legfontosabb:
Az egót feltörő vágyakat.
Hol páncélját vesztett lovag
Reszket, mert látja, a szárnyakat
Szegő indulat újra és újra
Alulmarad. Azt hitte, hogy ha mást mutat,
Mint mit szíve súg, s jól halad
Az ész által jelölt pontokat
Valóra váltó sors alatt,
Nem kell majd látni, hogy Istene
Szíve igazát meglelni küldte őt ide.
S most elveszett, mert gyáva volt,
Hamis vágyaknak udvarolt,
Az igazat meg leláncolta. S hitte
Hogy a csalást csak ő érezte,
És élete ettől majd gondtalan,
Bár hideg fényű. De számtalan
Angyal várt arra, hogy egy napon
A Lélek valódi fénye felragyog.
És teremt egy jobb s szebb holnapot!

És egyszer csak rájössz, hogy minden mozzanat ezt a napot készítette elő, minden történés előjele volt a befejezésnek.
És mostmár azt is tudod, hogy minden okkal történt, jól látod, hogy összefüggések kristálytiszta láncolata vezetett idáig. Előjelnek is tekinthetted volna, most, hogy már látod a történet teljes ívét, okolod magad, hogy vajon miért nem figyeltél fel a jelekre. Ugyanakkor azt is tudod, hogy végig kellett járnod ezt az utat, hogy megtapasztald az életnek ezen színeit is, és alázattal fogadod, mert nem csak veszteség, és nem csak boldogság, hanem e kettő édes-keserű keveréke ömlött rád annyi éven keresztül. És mostmár azt is látod, hogy minden pillanat arra szolgált, hogy jelzőfényként jelölje ki a határaidat.
Rajtad áll, hogy mit kezdesz vele!

Forrás: Bíró Zsófia